top of page
  • Facebook
  • Instagram
muzeumok_majalisa_0808.jpg

A Walter Rózsi-villa a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ első kiállító helyeként nemcsak az egykori tulajdonos és az épület 1936-os állapotát hivatott megismertetni a látogatókkal, hanem a ‘30-as évek építészeti, irodalmi, történelmi, színházi és pedagógiai életét is.

Programjaink és múzeumpedagógiai foglalkozásaink célja a magyar építészettörténet megismertetése, a modern urbanisztikai nézőpontok megismertetése a hazai és nemzetközi közönséggel.

A foglalkozásokat tartja:

Kovács Zsuzsanna múzeumpedagógus

(e-mail: kovacs.zsuzsanna@mma-mem.hu)

Foglalkozások csoportoknak

A Walter Rózsi-villa, mint épület, már önmagában is számtalan érdekességet hordoz az építészet, a város és a történelem – pontosabban a ’20-as, ’30-as évek–viszonyáról. De nem csak kívül, hanem belül is! Sőt! Még a falakon túl is! Az itt és a Műhelytérben megnézhető kiállításaink is remek lehetőséget adnak arra, hogy tartalmas beszélgetésekkel, interaktív tárlatvezetésekkel, majd az ezeket követő kreatív alkotással a gyerekek minél mélyebben éljék meg az építészeti élményeiket.

Foglalkozásaink törekednek a többrétű kompetenciafejlesztésre és a tantárgyi kötődések felhasználására.

A foglalkozásokon való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött.

Bejelentkezés és további információk érdekében kérjük, vegye fel a kapcsolatot múzeumpedagógus kollégánkkal a

kovacs.zsuzsanna@mma-mem.hu email címen!

A foglalkozások optimális létszáma: 15 fő.

Ára: 900,-Ft / gyermek (kísérő tanár számára ingyenes)

Foglalkozásaink 2025. áprilisától indulnak, minden hétköznap 9-16 óra között.

Múzeumpedagógiai foglalkozások a Walter Rózsi-villában

választható
foglalkozások 

​​

- A mesés Lukáts Kató (5-8 éves korig)

- Minta-kavalkád (9-18 éves korig)

- Az újjáépítés képei (14-18 éves korig)



A mesés Lukáts Kató

Életkor: 5-8 éves korig

Időtartam: 60 perc

Max. létszám: 15 fő

 

Lukáts Kató a háború után a Móra kiadó illusztrátoraként vált híressé. Olyan klasszikusok kerültek ki keze alól, mint a Gőgös Gúnár Gedeon, a Mesebolt, a Zengő ABC és nem utolsó sorban ezrek tanultak olvasni az Ablak-Zsiráfból. Szinte észrevétlenül adta át rajzaival a vizuális kánont a gyerekeknek.

Kaesz otthonok 1925-1960 kiállításunkon csomagolásterveken, tapétákon, függönyökön, csokis dobozokon és a házaspár első hálószobáját díszítő falikárpiton is ugyanez a mesés világ tárul fel. De vajon mit mesélnének a királyfik, királylányok, a pásztorok, vagy akár a tárgyakon sorakozó kisvirágok?


Foglalkozásunkon Lukáts Kató mintái a gyerekek saját készítésű bábjain keresztül szólalnak meg, és meséiken keresztül kelnek életre!

Bejelentkezés: kovacs.zsuzsanna@mma-mem.hu
 

Jelentkezéskor az alábbi információk megadását kérjük:

  • Látogatás tervezett időpontja

  • Kapcsolattartó neve, elérhetősége

  • Iskola

  • Létszám

  • Életkor

  • Csoport vagy egyéni munkát preferálják

Minta-kavalkád

Életkor: 9-18 évig

Időtartam: 90-120 perc

Max. létszám: 15 fő

 

Kaesz otthonok 1925-1960 kiállításunk a híres tervező házaspár,Kaesz Gyula építész, bútortervező és Lukáts Kató grafikus bútorainkeresztül  bevezeti a látogatót nemcsak a minták világába, de a tervezői gondolkodásmódba is . A Minta-kavalkád foglalkozáson résztvevők a tárlat színes mintáit vizsgálva megismerhetik a mintaalkotás mikéntjét, majd különböző léptékben sajátot alkotva ismerkedhetnek a tervezés ezen ágával.

 

Bejelentkezés: kovacs.zsuzsanna@mma-mem.hu

Jelentkezéskor az alábbi információk megadását kérjük:

  • Látogatás tervezett időpontja

  • Kapcsolattartó neve, elérhetősége

  • Iskola

  • Létszám

  • Életkor

  • Csoport vagy egyéni munkát preferálják

Az újjáépítés képei

A Főváros ostromáról, illetve az azt követő újjáépítésről számos dokumentum maradt fenn. Foglalkozásunkon a kiállítás interaktív megtekintése után egyéni és csapatmunkában plakátokat és egyéb grafikai alkotásokat hozhatnak létre a gyerekek. Az alkotás közben felmerülnek a várostervezés, az örökségvédelem és a történelmi emlékezett különböző kérdéseit. Mindezzel pedig kapcsolódunk a jelenkori Budapesthez is és az iskolai tananyagot is felelevenítjük.
 
Ajánlott életkor: általános iskola 8. osztályától (tantárgyi érintettség miatt)
Időtartama: 90 perc
Igényelhető: 2025. áprilisától


Bejelentkezés: kovacs.zsuzsanna@mma-mem.hu

Jelentkezéskor az alábbi információk megadását kérjük:

  • Látogatás tervezett időpontja

  • Kapcsolattartó neve, elérhetősége

  • Iskola

  • Létszám

  • Életkor

  • Csoport vagy egyéni munkát preferálják

20240828_29_WRV_Tábor-64_edited.jpg
bottom of page